Rövid séta

Vincvár

A ház kertjéből hátranézve a temető feletti “domb” a Vincvár, melyet egyes források Látó-hegyként is említenek. A kertből akár “iránymenetben” is eljuthatunk oda. Sokkal szebb kilátásban, igazi körpanorámában lesz részük, mint az a kertből gondolható.

Misehegy

A ház teraszáról a kapu felé nézve láthatjuk a fenyvessel borított másik dombot, a Misehegyet. Hogy honnan kapta nevét, ezt hagy mondja el Czene Árpád, Cered polgármestere: “Ahol állunk, ezt Misehegynek hívják. Azért Misehegy, mert ezen keresztül járt át a nép Medveshidegkútról a ceredi templom miséjére. Így volt ez 1763-tól Trianonig, amikor a politikai ostobaság húzott egy vonalat a falu népei közé. Innen, a Cered fölötti tetőről szabadon száll a tekintet, bejárja a Medvesalját. A szemhatárt lezáró hegyek alatt összebújnak a falvak: szlovák magyarok. Vagy magyar szlovákok. Amott Tajti, azaz Tachty. A fenyves zöldje alatt közvetlenül Cered, kicsit távolabb Újbást, azaz Nova Basta, aztán Vecseklő, Gemersky Jablonec, Hidegkút.”